Ülök egy szobában. Elmúlt este 11 óra. Nemrég értem haza. Nem volt semmi egetrengető a mai napban, mégis gyötörnek a kétségek. Mit és miért teszek? Vannak helyzetek, amit minden ember józan gondolkodással elkerülne. Én mégis feszegetem a határokat. Megteszem, amiről tudom, nem kéne. Hm... visszagondolva egész életemben ezt csináltam. Igazából csak magamat akartam megismerni mindig. Közben a világot és az emberek működését sikerült jobban megérteni. Kicsit közelebb jutottam persze eközben magamhoz is, de még mindig nem érzem a belsőm égő magját. Vagy lehetséges, hogy éppen ott vagyok, csak amiről azt gondoltam hogy izzani fog, az igazából jég hideg? Időközönként elhagy a szenvedély és a lendület.

Közben az jut eszembe, Veled is ugyan ez történik napról napra. Lehet nem beszélsz róla senkinek. Lehet talán meg sem értenének. Ahogy tegnap a legjobb barátom írta, manapság egyfajta kikerülhetetlen trenddé vált a boldogság és a pozitív gondolkodás. Nem mondom hogy nincs igaza, mert akárhová nézek, ezt látom. Pedig a szarosfolyón át kell menni. Én soha nem kerültem ki. És azt érzem akkor fogok tudni bármit is elmondani Neked, ha Te is hajlandó vagy elmerülni benne. Mert ha felmerült benned a vágy, az akarás hogy mássá válj mint aki vagy - lehetsz bármilyen helyzetben -, akkor igazából még csak a szarosfolyó partján vagy. A munka az átúszása. Saját magad átformálása. Mert a változás csak változtatással érhető el. A jól hangzó mondatok és eszmék egyre hangosabb kiabálásával nincs fordulat.

Minden percben ezt élem át. Újra és újra már jó ideje. Ki vagyok én és miért csinálom amit csinálok? Csinálhatnék egészen más dolgokat is. Kényelmesebb életet is élhetnék. De ezt választottam. Így döntöttem. Átúszom a szarosfolyót. Visszafordulni már nincs értelme, mert nyakig szarosan érnék ugyan arra a partra is, ahol egyszer már tisztán álltam. Bő fél évvel ezelőtt pedig már azt hittem, a túlparton vagyok. És mennyi dolognak meg kellett történnie ebben a rövid időszakban. Belegondolni is merész micsoda hullámhegyek és hullámvölgyek járták körül az életem. Már nincs visszaút, akármennyire is mély a szarosfolyó, ott van a túlpart, belátható távolságon belül.

Nem mondtam még soha, miért indítottam útjára a Boldogság Projektet. Nem mondtam még el, miért írtam meg egy könyvet Nektek - aminek a kiadását azóta is tolom magam előtt. Nem mondtam, mert talán eddig én sem tudtam a pontos választ rá. De nemsokára... 

Sokszor elveszítem a kezdeti lendületet. Sokszor nem hiszek magamban. Talán pontosan érted miről beszélek. Ma épp egy ilyen este van. Miközben néhányan már ott álltok a bezárt ajtó előtt és hallani akartok valamit tőlem. Az ilyen pillanatokban - nem fogok hazudni - ez ad erőt, hogy ne a pultnál kössek ki éjjelre, mint ahogy azt a legtöbbször szoktam. Egyre gyakrabban kapom a visszajelzéseket Tőletek, hogy mennyire hálásak vagytok a Boldogság Projektért. Nekem is hálát kell adnom Nektek! Mert ez épp úgy rólam is szól, ahogy Rólad. Együtt megyünk az élet rögös útján.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm a támogatásotok!
Á.