Neked hogy néznek ki a telefonod jegyzetei? Nálam állandóan tele vannak írva. Jövök-megyek, és a jegyzetekbe beleírom mindig, ami eszembe jut. Értelmes vagy értelmetlen gondolatok, amik valamilyen érzés vagy helyzet miatt haladnak át rajtam. Leírom őket, mert a következő sarkon már ezer más gondolat szaladgál a fejemben. Lyukas az agyam, szoktam mondani másoknak... pedig talán csak néha túlcsordul benne a sok gondolat. Egyik nap éppen ezeket a jegyzeteket pörgettem át, van amit el is felejtettem, és van amit időközben valahol felhasználtam. Viszont arra gondoltam, milyen emberközeli lenne, ha csak úgy kiraknék ide nektek egy csokrot cenzúrázatlanul a telefonjegyzeteimből. Remélem így közelebb kerülünk egymáshoz. :)

Az életben nem lehet tévedés egyetlen perc sem.

Alkoss hasznosat, amit fontos.

Azért zavar másokban a múltjuk - amikre büszkék is -, mert én nem vagyok az rá. És nem tudok mit kezdeni a saját múltammal.

Két szint van: az első hogy tudom, a második pedig hogy aszerint is cselekszem, amit tudok. Az elsők csak megmondókapitányok.

A gondolat csak a pillanat. Csak ott élem meg. Elmondani olykor lehetetlen.

Nem leszek jó, mert nem tudok az lenni. De leszek a hétköznapok harcosa, amilyen te is vagy. Utat kell törjön a hétköznapok mocska erőbe öltözve. Megmutatva hogy nem hibázhatsz. Hogy tett nélkül a fejlődés csak egy szánalmas egyenlet.

Ne cukrozzunk. Dühös leszek, ha elmegyek a Várkert bazár előtt… kedvem támad odaköpni az elit elé.

Polgárpukkasztok hogy nézz a tükörbe, mert a változás nem magától jön el. Csakis érted csinálom, hidd el.

Nem a boldogságprojekt a lényeg, hanem hogy az életed hogyan éled.

Nehezen nyílok meg mások előtt, mert az életem kissé elborult a hétköznapokhoz képest. Mert az életem másnapos hétvége a tiszta hétköznapokhoz képest.

Blaha. Mert az életem része az összes aluljáró mocska.

Azt hiszed az elismerés bármit megold? Szeresd magad, ez az egyetlen gyógyír.

De éjfélkor, ha megjön a válasz valamire, kit hívsz fel a város fényei alatt járva? Marad a papír, a társad, akinek elmondhatod az éjszaka titkát.

A sikerem egyik kulcsa, hogy soha semmire nem mondom azt, hogy nem értek hozzá.

És idővel a város minden apró sarka egy emléket rejt. És talán akkor már nem is emlékszem semmire.

Miért hagyunk fel bármivel is az életben? Mert közbejön az élet... de mi a faszér’?

Menj tönkre. Ha eljutsz odáig az életben, hogy megéled a félelmeid és azoknak a nehézségeit, soha többe nem lesz semmi, ami kifogna rajtad. Ha ismered a félelmet, ha megélted, onnantól kezdve semmi nem árthat neked.

Sokszor úgy érzem, vezekelnem kell a sok megbántott emberért. Sok mindent megbántam már, bérelt helyem van a pokolban, ami csak rám vár. Sajnálom. Bűnhődök minden nap, viszem a keresztem amit rám raktál uram. Néha nehéznek érzem, és csak a bárpultnál tudom feltölteni magam erővel. Odaadok magamból mindent, esküszöm, jó leszek. De hosszú a sor, akiknek a haragja rám szegeződik. Szeretnek, de egyben gyűlölnek is tiszta szívből. Ezt viszem, és ezzel élek minden nap. És csak az ad erőt, hogy tudom, egyszer majd páros lábbal rúgom be a mennynek a kapuját. És te átölelsz minden bűnöm ellenére. Akkor együtt otthon leszünk mindannyian, egy helyen.

Az élet igazsága: előbb el kell venned a részed ahhoz, hogy másoknak adhass.

Megfejteni és eltemetni a múlt fájdalmait... de a kút forrását nem temetheted be, mert akkor megszűnik az életet adó víz is.

Az életem egy jövő, amit építek a jelenben. Közben húzom a múltat egy tonnanyi súllyal.

Mert azt hiszem, ugyanoda jutunk, legyen közben bármi az utunk.

Minden ember a saját fejében ismert világot akarja élni. Én mindet!

Beleszületsz valamibe. Egy kis faluba, egy kicsi közösségbe. Mindent meg akarok ismerni. De valaki nem. Hogy lehet megmaradni egy-egy kis helyen? Hol a lázas kíváncsiság? Miből fakad? Mi a különbség e két ember között? És ez a különbség miben gyökerezik?

Csak az keres külső magyarázatokat, aki belül nem hisz magának.

Ha nagyot mondhatnék... ha mondhatnék valamit, mindig ugyan az lenne a vége. A múltunkra inni a jelen érteke, és ezek az élmények jövőnk alapjai.

Ami másnak az év sztorija, nekem csak a hétfő reggel 8 óra.

Mindenben az vagyok, ami régen lenni akartam. Megbolondítom a lányokat. Én vagyok a tékozló fiú. A szerény tehetség, vadállati ösztönökkel, akiről azt hiszi mindenki, hogy majd ő megszelídíti. Ez izgalmas is. De valahogy mindig filmbeillőbbnek hittem. Drámaiabbnak, romantikusabbnak, tapasztalatdúsabbnak és mélyebbnek. De ez is csak átlagos szokás, mint minden más.

Egy komoly, tiszteletreméltó életpályával rendelkező "selejt" emberre tudnék csak feltétel nélkül felnézni.

Ha valakivel kavarunk, annak nem ígérünk semmit. Nyilván. Múltkor gondoltam, vajon ki a faszomnak ígértünk utoljára bármit is? Talán elég szégyen ez. És nem gondolom, hogy akár magamnak bármit is meg tudnék ígérni.

Nem gondoltam 20 évesen hogy 30 felé ennyi kiegyensúlyozatlanság lesz az életben. És nem gondolom 30 féle, hogy 40-nel is ez lesz, de látom a környezetem. Olyan ez, mint a kibaszott általános szerződési feltételek a neten, senki nem olvassa el mielőtt rányom, hogy megértettem.

Felnőttünk, mint a gaz. Az a két srác még mindig ott üldögél a Rába partján Győrben, csak közben eltelt 10 év. A test és a lélek sok helyen járt. Érzett hont és rengeteg hontalant. De igazából fel soha nem állt a Rába partjáról.

Azért csinálok csak mindent, hogy ne felejtsek el semmit sem.

Olyan vagyok, mint egy szerzetes, aki cigizik a kertben.

Tisztelet és alázat. 10 éve ezt ordítom, mégis minden nap saját magam csalom meg.

Néha olyan honvágy kerget, ami elől nincs hova mennem. Te mit tennél?

Ne a könnyebb, hanem az igaz utat válasszátok.

Azt mar tudjuk, hogy mi van akkor, ha nem egyértelműen igen. De azt most tanulom, hogy mi van, ha nem egyértelműen nem.

Ülök a metrón és nézem az arcokat. Életek, sorsok. Odaadnám nekik ami bennem van belül. Mindenki szemében ott van egy kis törés. Mindenki elrejt valamit. Mindenki erős a maga módján. Mindenki kicsit túlél. De mindenki ugyanennyire szárnyal is. Szépek ezek a sorsok. Ezek az életek. Egy-egy percre szívesen beléjük bújnék, hogy mindent érezzek ami bennük van. Tanulni akarok. Érezni mindent.

Mindennek az alapja az amitől félsz. Ha nem voltál meg éhes, nem tudhatod milyen akarni. És milyen addig menni, amíg csillapítod az éhséget. De főleg azt nem, hogy milyen az az út amire az éhség visz. A nincsből megtanulni csinálni valamit. Amíg ezt nem tudod meg, az önkielégítés szintjén élsz, és nem érted az élet valódi összefüggéseit.

Puszi,
Ákos