Két fajta ember van ezen a világon. Akik bírják Schwarzeneggert és akik nem. Én nagy tisztelője vagyok. Példaértékűnek tartom a munkásságát, az eredményeit és csodálom azt a kitartó utat, amivel egy kicsi osztrák faluból eljutott Kalifornia kormányzói székébe. Persze Arnold is elkövetett néhány hibát, de ki nem?

A mostani bejegyzés egy rövid részlet az "Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története" című könyvből. (Megvenni ér') Nagy pacsi a Librinek. :)

1. A büszkeség sohase álljon az utadba!

Muhammad Alival rengeteg televíziós beszélgetésben szerepeltünk együtt. Mindig csodáltam, mert nagy bajnok volt, nagyszerű személyiség, másokkal szemben pedig kedves és megértő. Jó lenne, ha minden sportoló olyan lenne, mint ő. Gyakran elviccelődtünk vele a stúdiók társalgóiban. Egyszer azt mondta, próbáljuk meg eltolni egymást. Valaki szólhatott neki, hogy kezdjen el súlyzózgatni, mint George Foreman, Ali ugyanis inkább a gyorsaságáról és a pszichológiai trükkjeiről volt híres. Lehet, hogy elgondolkozott a dolgon, és kíváncsi volt rá, mennyire erős egy testépítő. Simán nekitoltam a falnak, ami nagyon tetszett neki, és mondogatta is, hogy tényleg jó dolog lehet a súlyzózás.

Amikor legközelebb találkoztunk, ott volt néhány barátja is.

– Ezt nézzétek meg! – szólt oda nekik Ali, majd beállt, mint a múltkor. – Arnold, gyere, toljuk el egymást!

Arra gondoltam, hogy ez valami trükk lesz, mert senki sem akarja magát lejáratni a haverjai előtt. Ugyanúgy eltoltam a falig, mint az előző alkalommal.

– Ugye megmondtam? – lelkendezett. – Ez a srác nagyon bika. Úgy látszik, mégiscsak jó dolog a súlyzózás.

Nem zavarta, hogy elvesztette a kis meccsünket. Ezen az áron is meg akarta mutatni a barátainak, hogy érdemes foglalkozni az erőfejlesztéssel, mert az ökölvívásban is jól lehet hasznosítani.

2. Ne gondolkozz túl sokat!

Ha az ember állandóan rágódik valamin, az elméje nem tud lazítani. Az elmének ugyanúgy pihenésre van szüksége, mint a testnek. Gondolkozni akkor kell, amikor nagy döntéseket kell hozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne használjuk az agyunkat, de az énünk egy része ösztönösen éli az életet. Ha az ember nem feledkezik bele mindennek az alapos kielemezgetésébe, akkor nem telik meg olyan „szeméttel” az agya, ami lelassíthatná. Az elme kikapcsolása művészet – a meditáció egy formája. A tudás nagyon fontos a döntésekhez még akkor is, ha ennek nem nyilvánvaló az oka. Minél többet tud valaki, annál bátrabban hagyatkozhat az ösztöneire. Ugyanakkor sok olyan ember van, aki minél többet tud, annál többet gondolkozik, és lelassul. Ezért van az, hogy a nagy tudású emberek haboznak a döntéseikben, és néha elszalasztják a nagyszerű alkalmakat. Egy bokszoló hatalmas tudás birtokában lép a szorítóba – tudja, mikor kell elhajolni, ütni, visszatámadni, hátralépni, blokkolni. Ha azonban elkezdene gondolkozni, hogy mikor melyiket csinálja, abban a pillanatban vége lenne. A tudását a másodperc tört része alatt kell döntésekké formálnia. Ha az ember nem biztos magában és a saját döntéseiben, akkor nagyon lelassul.

3. Felejtsd el a B tervet!

Biztonsági háló nélkül is tudni kell dolgozni! A közvélemény-kutatási adatok nagyon rosszak voltak, amikor 2004 elején felmértük, hogy a választók mennyire támogatják azt a szavazási kezdeményezésemet, amellyel a 15 milliárd dolláros költségvetési hiányt akartam újrafinanszírozni. A szakértőim a kezüket tördelték kétségbeesésükben.

– Mi lesz, ha nem szavazzák meg? – kérdezték aggodalmaskodva – Szükségünk van egy B tervre is.
– Ne legyetek már ennyire kishitűek! – mondtam. – Nincs B terv. Az A-nak kell működnie! Még csak most jelentettük be a kezdeményezést. A szavazásig még rengeteg időnk van, hogy el is fogadtassuk.

Ha az ember ideges, akkor nem a menekülő útvonalakat tervezi, hanem elképzeli a legrosszabb forgatókönyvet, és hamarosan rájön, hogy valójában azzal sem veszít sokat. Ha az ember versenybe száll a kormányzóságért, és elbukik, esetleg csúnyán meg is alázhatják, de csak ennyi – ennél rosszabbul nem járhat. Nagyon sok elnökjelölt vérzett el a választási harcokban. Ezek a dolgok egyszerűen így működnek. Tudtam, hogy ha nem választanak meg kormányzónak, akkor visszamegyek a filmjeimhez, és keresek velük egy zsák pénzt. Szabad leszek, mint a madár, jókat eszek, nagyokat motorozok, és több időt töltök majd a családommal. Mindent elkövettem, hogy az A terv, a kormányzóság sikeres legyen. Kiváló csapatot szedtem össze, gyűjtöttem a pénzt, és piszok jó kampányt tartottam. Ha nem sikerül, akkor vállat vonok, és azt mondom, hogy majd legközelebb. Nem haltam bele abba sem, amikor 2005-ben egyetlen szavazási kezdeményezésemet sem fogadták el. Az élet ment tovább, fantasztikus sikert értünk el Kínában a kereskedelmi küldöttséggel, egy évvel később pedig újraválasztottak.

Szerintem a világ legsanyarúbb sorsú emberei azok a fickók, akiket Dél-Afrika gyémántbányáiban láttam az 1960-as években. 450 méter mélyen, állandó 45 fokos hőségben dolgoztak napi egyetlen dollárért, és csak évente egyszer mehettek haza a családjukhoz. Ennél szarabb meló nem létezik! Ennél minden csak jobb lehet!

4. A humor mindig segít – még akkor is, ha botrányos.

2009-ben Willie Brown barátom – San Francisco volt polgármestere és Kalifornia történetének leghosszabb ideig regnáló képviselőházi frakcióvezetője – tartott egy adománygyűjtő estet a Kaliforniai Demokrata Párt számára a San Franciscó-i Fairmont Hotelben, ahol eléggé kínos élményben volt részem.

Elmentem az estélyre, megtartottam a szónoklatomat, majd megöleltem Willie-t, és még egy cuppanós puszit is nyomtam a képére, amitől a megjelent demokrata urak és hölgyek felét majd kitörte a frász, a többiek pedig nevettek. Hirtelen felpattant egy San Franciscó-i képviselő, Tom Ammiano, akit akkor választottak meg először.

– Csókold meg a buzi seggemet is! – ordította el magát.

Persze hogy a sajtó ezután napokig erről cikkezett. Ammiano eredetileg komikus volt. Nem szóltam egy szót sem, de tudtam, hogy eljön majd az én időm is akkor, amikor az ő kezdeményezését kellene majd kormányzói aláírással ellátni.

Néhány hét múlva oda is került az asztalomra Ammiano egyik beterjesztése egy tengerparti beruházásról. Nem volt különösebben nagy durranás, de a fickónak a szívügye volt. Megkértem a csapatomat, hogy állítsanak össze egy kedves kis választ a vétómmal, amelynek az volt a lényege, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is, és évek telnek el úgy, hogy azokban nem születik megoldás, ezért nem írom alá Ammiano 1176-os számú kezdeményezését.

Senki sem vette észre a trükkömet, ezért titkos kerülő utakon kiszivárogtattuk az újságíróknak, hogy érdekes dolgot tapasztalnak, ha a sorok kezdőbetűit függőlegesen összeolvassák:

„Fuck You” – „Baszd meg” –, amiből jó kis ribillió kerekedett. A zsurnaliszták azt kérdezgették a szóvivőmtől, hogy szándékosan szerkesztettük-e meg így a levelet.

– Á, dehogy! Eszünkben sem volt! Teljesen véletlenül lett ilyen – volt a válasz. Egy sajtótájékoztatón egy újságíró azt mondta, hogy beszélt egy matematikussal, aki szerint egy ilyen véletlen esélye kétmilliárd az egyhez.
– Oké – válaszoltam. – Menjen vissza ugyanahhoz a szakértőhöz, és kérdezze meg tőle, mi az esélye annak, hogy egy osztrák parasztgyerek idejön Amerikába, ahol minden idők legnagyobb testépítője lesz, majd bekerül a filmekbe, feleségül vesz egy Kennedy lányt, aztán az Egyesült Államok legnagyobb államának kormányzója lesz! Jöjjön vissza a legközelebbi sajtótájékoztatómra, és közölje azt az eredményt is!

A riporterek nevettek. Persze Tom Ammiano is tudomást szerzett a dologról.

– Nyilvánosan faszfejkedtem – nyilatkozta, amikor megkérdezték –, ezért neki is megvan hozzá minden joga, hogy nagy fasz legyen.

Egy évvel később benyújtott egy másik beterjesztést, hogy írjam alá. A válaszlevelemben a sorok kezdőbetűi azt a szót adták ki felülről lefelé összeolvasva, hogy „s-z-í-v-e-s-e-n”.

5. Egy napban 24 óra van.

Egy napban 24 óra van.Egyszer tartottam egy beszédet a USC-n. Az előadás után jelentkezett egy diák.

– Kormányzó úr, a gazdasági válság kezdete óta kétszeresére nőtt a tandíjam - mondta. – Olyan magas, hogy több pénzügyi támogatásra lenne szükségem.
– Megértem, hogy nehéz helyzetben van – válaszoltam –, de érdekelne, hogy mennyi magának az „olyan magas”.
– Részmunkaidős állást kell vállalnom.
– És azzal mi a gond?
– Tanulnom kell!
– Oké, gondoljuk át a dolgot. Hány órára jár be egy nap?
– Általában kettőre vagy háromra.
– Mennyit tanul otthon?
– Körülbelül három órát.
– Rendben. Tehát általában a tanulás hat vagy hét óra elfoglaltságot jelent. A többi idejében mit csinál?
– Ezt hogy érti?
– Hát úgy, hogy egy napban ugye 24 óra van, magyarul többet is dolgozhatna, esetleg felvehetne még néhány tantárgyat ahelyett, hogy elvesztegeti az életét - a teremben mindenki felkapta a fejét elképedésében.
– Én nem vesztegetem el az életemet! – tiltakozott a diák.
– Márpedig szerintem igen! Magának 6 vagy 7 órányi elfoglaltsága van naponta, ezért a 24 órás napból marad 17 vagy 18 szabad órája. Ha 6 órát alszik, és elvállal egy 4 órás részmunkaidős állást, bőven marad ideje csajokra, meg bulizni is.

Elmagyaráztam, hogy amikor idejöttem, napi 5 órát edzettem, 4 órát színitanodában töltöttem, építkezéseken dolgoztam, egyetemre jártam, és még otthon is tanultam – és ezzel még csak nem is voltam egyedül. A Santa Monica-i egyetemen és a UCLA-n sokan voltak, akik munkaidő után jártak az órákra. Természetes dolog, hogy az emberek segítséget várnak, és a kormány mindent meg is tesz a diákok támogatásért, de ha nincs elég pénze, és így sem tud eleget tenni, akkor ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, és áldozatokat kell hoznia.

6. Ismételni, ismételni, ismételni!

A grazi edzőteremben, ahol a súlyzózást kezdtem, a bal oldali falra feltettek egy furnérlemezből készített táblát, amely állandóan tele volt írva. Oda írtuk fel krétával az edzésterveinket. Mindenkinek volt rajta egy kis felület, és bemelegítés előtt mindig átolvastam az aznapi adagomat:

Elemelés - 5 sorozat 6 ismétléssel /////
Szakítás - 6 sorozat 4-6 ismédéssel //////
Nyakból nyomás felfelé - 5 sorozat 15 ismétléssel /////
Fekvenyomás - 5 sorozat 10 ismédéssel /////
Tárogatás egykezessel - 5 sorozat 10 ismétléssel /////

És így tovább, összesen vagy 60 sorozattal egy napra. Az ember sohasem tudta előre, hogy aznap milyen formában van, mekkora súlyokkal dolgozzon, ezért azt utólag írtuk oda. Ha végeztünk egy-egy sorozattal, akkor áthúztuk a jobb oldali „/” jeleket, és így „X” lett belőlük.

Rám óriási motivációs hatással volt, amikor láttam szaporodni az X-eket. Ekkor tanultam meg, hogy előre leírjam a céljaimat, és azt is, hogy az ismétléseket nem lehet elsumákolni, mert azok jelentik mindennek az alapját. Több száz, sőt több ezer ismétlésnek köszönhetem, hogy begyakoroltam a háromnegyedes hát pózomat, vagy azt, hogy hogyan verekedjek a filmekben. Így tanultam meg a Két tűz közöttre a tangót, az esküvőmre a keringőt, a festegetést, és a Terminátorban híressé vált visszatéreket, hogy olyan macsósan hangozzék.

Így nézett ki a 2007-ben az ENSZ-ben tartott beszédem első lapja:

A lap tetején a függőleges vonalak a beszéd egy-egy ismételt, hangos felolvasását jelentik. Akár egy dermesztően hideg edzőteremben bicepszeztem, akár a világ vezetőihez intézett beszédemet gyakoroltam, sohasem csaltam el egyetlen ismétlést sem.

Mindegy, hogy az ember mit csinál az életben, a teljesítmény alapja mindig az ismétlés. Ha valaki jó síelő akar lenni, számtalanszor le kell siklania a lejtőn. Egy sakkozónak több tízezer játszmát kell lejátszania. Egy filmforgatás akkor lesz sikeres, ha egy jelenetet rengetegszer elpróbáltunk. Ha elég volt az ismétlésszám, nincs miért aggódni, a forgatás szórakozás lesz, és hadd forogjanak a kamerák!

7. Ne a szüleidet hibáztasd!

A szülők mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legjobban neveljék fel a gyermekeiket, és ha az embernek az életben problémái vannak, azokat magának kell megoldania. Ha a szülők túl sok mindent megadtak a gyerekeiknek, és túlzottan óvták őket, akkor lehet, hogy a gyerekek kicsit sebezhetők lesznek a világban, de erről sem a szülők tehetnek – és arról sem, ha túl kemények, mert a szülők mindig jót akarnak.
Gyerekként istenítettem az apámat, és olyan akartam lenni, mint ő. Nagyon tetszett az egyenruhája, a pisztolya és az, hogy csendőr volt. Nagyobb koromban azonban utáltam, amikor egyre keményebben bánt a bátyámmal és velem.

– Példát kell mutatnotok a faluban, mert ti a felügyelő fiai vagytok! – szokta mondogatni.

Tökéletes gyerekeknek kellett lennünk – persze messze nem voltunk azok. Apánk természeténél fogva szigorú ember volt. Néha kegyetlen is volt velünk, de szerintem erről nem ő tehetett. Ha normálisabbak lettünk volna, nyilván ő is kicsit engedékenyebb lett volna velünk.

Néha elgondolkoztam azon, hogy ha kedvesebb lett volna, akkor is eljöttem-e volna Ausztriából. Nem biztos, és amikor erre gondolok, mindig elfog a félsz.

Azért lettem Arnold, mert ő tett ilyenné. A neveltetésem valójában pozitív volt a számomra. Apám szigorának köszönhetem a terveimet, a céljaimat és az élet élvezetét. A keménysége hajtott el otthonról. Amiatt jöttem Amerikába, amiatt lettem sikeres és boldog. Nincs miért nyalogatnom a sebeimet.

A Conan, a barbár vége felé van egy rész, ami gyakran eszembe jut. Thulsa Doom beszél benne – a varázsló, aki Conan szeme láttára tépette szét az apját a kutyáival, majd lefejezte az anyját is. Amikor Conan meg akarja ölni Thulsát, hogy bosszút álljon a szüleiért, a varázsló ezt mondja:

– Ki más lenne az apád, mint én? Ki adta meg neked az élni akarást? Én vagyok a kútfő, amelyből származol!

Nem feltétlenül nyilvánvaló, hogy minek kell örülni. Néha éppen azok az emberek és körülmények tesznek jót az emberrel, akik és amelyek traumatizálják. Ma már áldom apám szigorát, az egész neveltetésemet és azt, hogy Ausztriában semmim sem volt meg, amit szerettem volna, mert ezek voltak azok a dolgok, amelyek felkorbácsolták az éhségemet. Amikor apám megütött; amikor szidta a súlyzózásomat, és azt mondta, hogy csináljak valami hasznosat: vágjak fát; amikor nem értett velem egyet; amikor megszégyenített – ezek mind olyan dolgok voltak, amelyek arra sarkalltak, hogy magam vegyem a kezembe a sorsom irányítását.

8. A változáshoz merésznek kell lenni!

2011-ben Moszkvában jártam egy kereskedelmi küldöttséggel, és felkerestem otthonában a volt szovjet elnököt, Mihail Gorbacsovot. Az évek során jó barátok lettünk. Néhány hónappal korábban tartottam egy beszédet a születésnapján, és az asztalnál mellette foglaltam helyet a Londonban rendezett ünnepségen. Amikor Moszkvában felkerestem, az ebédet a lánya, Irina készítette el nekünk és a Gorbacsov Intézet néhány tagjának. Legalább 2 és fél óra hosszat ültünk az asztalnál.

Gorbacsovot egész életemben bálványoztam azért, mert volt bátorsága lerombolni azt a politikai rendszert, amelyben felnőtt. A Szovjetuniónak súlyos gazdasági gondjai voltak, a Reagan-kormányzattal folytatott fegyverkezési verseny a végsőkig kimerítette és teljesen sarokba szorította az országot, de mély benyomást tett rám, hogy Gorbacsovnak volt mersze változtatni a dolgokon ahelyett, hogy tovább nyomorgassa a népet, és folytassa a hidegháborút. Megkérdeztem tőle, hogy honnan vette hozzá a kurázsit. Hogyan volt képes elindítani a reformokat, amikor egész életében azt sulykolták belé, hogy a kommunizmus az egyetlen megoldás minden problémára? Hogyan tudott öntudatosan szembeszállni azzal a párttal, amelyben előtte meggyőződésesen hitt? Hogyan volt képes ennyire világosan gondolkozni?

– Egész életemben azon munkálkodtam, hogy tökéletesítsem a rendszert – válaszolta. – Alig vártam, hogy feljussak a legnagyobb hatalmi pozícióba, mert azt gondoltam, hogy ott majd meg tudom oldani azokat a problémákat, amelyeket csak egy vezető képes felszámolni. Amikor végül felértem a csúcsra, rájöttem, hogy forradalmi változásokra van szükség. Abban az időben nálunk csak úgy lehetett elérni valamit, ha az embernek volt ismeretsége vagy suttyomban lefizetett valakit. Nem volt más kiút, mint az egész korrupt rendszer felszámolása.

Lehet, hogy fél évszázad is beletelik, mire az emberek rájönnek, milyen hatalmas dolgot ért el Gorbacsov. A történészek ma még vitatják, mennyire volt jó az, amit csinált. Én nem vitatom, mert szerintem óriási dolgot vitt végbe. Rendkívüli bátorság volt tőle, hogy nem a rövid távú kecsegtető előnyöket kereste, hanem az ország számára hosszú távon leghelyesebb irányt választotta.

Az én szememben Gorbacsov ugyanolyan hős, mint Nelson Mandela, aki 27 évig tartó bebörtönzése alatt legyűrte magában a haragot és a kétségbeesést. Amikor ezeknek az embereknek olyan hatalom került a kezükbe, amellyel megrendíthették volna a világot, ezek a kiváló férfiak az építést választották a rombolás helyett.

9. Viseld gondját a testednek és az elmédnek!

Az életemben egyik legkorábban kapott olyan tanács, amely meg is ragadt a fejemben, Fredi Gersdtől származik, aki Platónról beszélt:

– Olvassatok Platónt! Az olimpia Görögországból származik, de a görögök adták a világnak a legnagyobb filozófusokat is. Nektek is törődnötök kell az elmétekkel és a testetekkel egyaránt!

A testem fejlesztésével eleinte sem volt gondom, később pedig eléggé érdeklődő srác lettem ahhoz, hogy az elmémmel is törődjek. Rájöttem, hogy az agyunk is egy olyan „izom”, amelyet rendszeresen edzeni kell. Elhatároztam, hogy rágyúrok arra is, hogy okos legyek. Olyan voltam, mint a szivacs, és minden elérhető tudást magamba szívtam. Az egész világot az iskolámnak tekintettem. Olvastam és tanultam, ahogyan csak bírtam.
Vannak olyan emberek, akik az első sikereiket az intelligenciájuk révén érik el, és náluk általában fordított a dolog: nekik a testüket is meg kell edzeniük. Clint Eastwood még ma is rendszeresen edz a forgatások alatt is, akár rendez, akár szerepel. Dmitrij Medvegyev korábban elnökként és most, kormányfő korában is rengeteget dolgozott, és dolgozik a hivatalában, de otthon van egy edzőterme, ahol minden napját egy kétórás edzéssel indítja. Ha a világ vezetői időt szakítanak arra, hogy formában tartsák magukat, akkor nyilván mindenkinek ugyanezt kell tennie.

10. Légy éhes!

Éhesnek kell lenni a sikerre; arra, hogy letegyünk valami az asztalra; hogy lássanak és halljanak minket; és arra, hogy a világra hatással legyen az, amit teszünk! Amikor már sikeresek vagyunk, akkor arra kell törekednünk, hogy másokon segítsünk.

Nem ülhetünk nyugodtan a babérainkon! Rengeteg valaha nagy sportoló papol arról, hogy milyen jó volt 20 évvel korábban. Én az olyanokat tartom igazán éhesnek, mint például Ted Turner, aki kinőtte az apja reklámügynökségét, megalapította a CNN-t, bölényeket tenyészt, takarmánnyal látja el a vadon élő bölényeket és 47 egyetem díszdoktora. Bono zenészként kezdte, zenekiadással folytatta, és most harcol az AIDS-ellen, valamint a munkahelyekért. Anthony Quinn sem elégedett meg azzal, hogy csak filmsztár legyen. Ő ennél többet akart. Elismert festő volt, akinek a vásznai több százezer dollárért kelnek el.

Rengeteg, korábban sikeres ember egyszerűen csak elvan. Azt szeretnék, ha még mindig valakinek tartanák őket, pedig már csak a múltjukból élnek. Az élet nemcsak arra való, hogy valaki egyvalamiben legyen csak jó. Használni kell azt, amit már elértünk, hogy a segítségével új kapcsolatokat szerezzünk, és még nagyobb dolgokat érjünk el.

– Légy hasznos, tegyél valamit! – mondogatta apám.

Igaza volt. Ha valakinek valamihez tehetsége van, és ettől boldog lesz, akkor másokkal is tegyen jót! Ha még több emberrel kell jót tenni, akkor vágjon bele abba is! A sírban bőven lesz idő pihenésre! Olyan izgalmas, fordulatokkal teli életet kell élni, és – mint Eleanor Roosevelt mondta – mindennap tenni kell valamit, amitől mi magunk is megijedünk!

Mindenkinek mindig éhesnek kell lennie!