Különleges vagy. Hallani sokszor ezt mondatot. Olykor indokolatlanul dobálózunk vele, csak hogy a másiknak ne legyen annyira rossz. Instant fél perces boldogságot okozunk vele. Gyűlöltem régen ezt a kifejezést. Nem tudtam mit kezdeni vele, ahogy a mai napig nem tudok mit kezdeni a sikerrel sem. Az elért, áhított állapot engem nem megnyugtat, pont ellenkezőleg, üressé tesz és értelmetlenné. Fék nélkül előre az ismeretlenbe... más nem számít.

De pár napja rájöttem valamire, mikor egyik olvasóm, Katus írt egy üzenetet. Az Ő jelmondata, amit másoknak is tanít, amiről blogol és könyvet is ír, nem más, mint: "KÜLÖNLEGES VAGYOK". Egyik reggel mikor olvasgattam a blogját, folyamatosan azon töprengtem, hogy mennyit számíthat ennek a két szónak a beismerése, felismerése, megértése, tudatos használata, stb... Azt hiszem soha nem akartam különleges lenni. Ezt az utat nem én választottam, hanem az út talált meg engem. Ezért nem éreztem át igazán soha hogy "különleges lennék".

Azok a hétköznapok igazi hősei, akik tudatosan döntenek minden dologban? Hogy aztán pontosan odaérjenek ahová el akarnak jutni? Vagy azok a különleges hősök, akik nem kapaszkodnak semmiféle dogmákba? Hisz rájuk a társadalom nagy része furcsán néz. Különleges lehet ez is, az is. Hmm... gondoltam. De akkor hol az istenben van elásva a titok nyitja?

Baaaaasszus, leesett... az egészben nem ez a kérdés, sokkal inkább ez: én mit gondolok magamról, mit hiszek el magamról. Egész életemben inkább azt a szót használtam magamra: "különc". Soha nem a "különlegest". Pedig hajszálvékony a határ e kettő között, legalábbis úgy gondolom.

Te mit gondolsz magadról? El tudod hinni magadról a padlón fekve, a szarban úszkálva hogy megismételhetetlenül különleges vagy? Minden tapasztalataiddal, múltbéli sérelmeiddel és tetteiddel együtt is?

Elárulhatom Neked, ez rohadtul nem könnyű. Pár nappal ezelőtt, Katus levélét és a blogját olvasgatva döbbentem rá erre a felismerésre. És nem hiszem hogy konstans meg tud maradni ez az állapot. Sőt, azt gondolom, ha folyamatosan elégedetten gondolok magamra, az nagyon romboló lehet a jövővel kapcsolatban, mert ahhoz hogy elérj valamit, éhesnek kell lenned. De abban is biztos vagyok, hogy minél többször kapom el az érzést, amikor valóban elhiszem, "különleges vagyok", annál közelebb kerülök a következő nagy dologhoz az életemben.

Köszönöm ezt a felismerést Bális Katusnak, a "Különleges vagyok" blog és facebook oldal szerzőjének. 
A felismerés reggeltől estig és az első pillanattól az utolsóig tart.

Az életet együtt tanuljuk és ezt köszönöm Nektek!