Játsszunk a gondolatokkal egy kicsit szabadon. Lépjük át a konvenciókat. Tekintsünk az életre úgy, mint egy vállalkozásra. Hiszen ha kicsit jobban belegondolunk, valójában az is. Ha pedig így van, akkor vezetőként érdemes gondolkodni, nem pedig életünk beosztottjaként. És az sem árt, ha van egy tervünk… az életre – ha már akarva-akaratlanul itt éljük e kis világban.

Mi emberek, úgy működünk, hogy annak tudunk csak igazán örülni, amiért megküzdöttünk, megdolgoztunk. Hány és hány tönkrement lottónyertesről hallottunk már. Pontosan ezért. Csak akkor leszünk elégedettek életünk alakulásával, ha saját magunk vagyunk az ok és nem érjük be azzal, hogy pusztán okozatok legyünk.

Ahhoz azonban, hogy a saját életünkben okok legyünk okozatok helyett, szükségünk van egy ellenfélre. Ha nincs ellenfél, nincs játék (vállalkozás) sem. Ellenfél nélkül nincs kihívás. Ellenfél nélkül nem tudunk bebizonyítani magunknak semmit sem. Ellenfél híján nincs rá módunk, hogy naggyá legyünk. Ellenfél nélkül egyetlen sztársportoló sem lenne több mint egy hétköznapi ember, aki unalmában sportol. Ellenfél nélkül nincs kihívás és nincs cél sem. És talán ami a legfontosabb, hogy ha nincs ellenfél, sosem érezhetjük magunkat elégedettnek.

Az életre úgy kell tekintenünk, mint egy játékra. Ha egy kicsit elengedjük a racionalitáshoz láncolt gondolatainkat, és elfogadjuk, hogy az élet játékában a legnagyobb és legméltóbb ellenfelet kapta mindenki, akit magának az ördögnek hívnak, akkor sok mindent megérthetünk magunkról, és a világ működéséről.

Magát az ördögöt kell legyőznünk, hogy saját életünk történéseinek okai és ne pedig okozatai legyünk. Az igazi ördög, akit stílusosan inkább hívjunk ellenfélnek, mindig pontosan tudja mit csinál és mindent megtesz azért, hogy térdre kényszerítsen bennünket. Lényegében az ellenfél az univerzumban működő negatív erő, mely szüntelenül a káosz felé taszít. 0-24 órás szolgálatot teljesít, és folyamatosan azon töri a fejét, hogyan okozhatná a vesztünket. A legijesztőbb mégis az, hogy nem kívülről próbál meg támadni, hanem belülről, mert ott lakik mindegyikünk fejében.

Az igazi ellenség nem a rosszakaróidban vagy az irigyeidben keresd. A valódi ellenfél benned él. A saját lelked mélyén lakik. A saját gondolataid gondolja és a saját hangodon szólal meg. Megállás nélkül cseszeget és egyfolytában azon dolgozik, hogy elveszítsd a szemed elől a célt. Azt akarja, hogy passzív légy az életedet érő hatásokra. Márpedig ha beéred egy passzív móddal, akkor ok helyett csak okozat leszel. Így pedig soha nem fogod beteljesíteni a sorsod/álmaid/céljaid, vagy hívjuk őket akárhogy is.

A benned élő ellenfél világában a pénz nem összeköt, hanem elválaszt. Elválasztja egymástól az embereket, elidegeníti a családot és a munkatársakat. Az ellenfél kulcsszava az „önző én”. Hétköznapi nevén az ego. A magánéleti válság és az üzleti csőd felé vezető út mentén a következő neonbetűs felirat villog: EGO! Melynek jelmondata: „én vagyok a legelső”. De az önző énnel nem az a baj, hogy gonosz, vagy hogy nem szép… hanem az, hogy hazug.

A valóság egészen más, mint aminek látszik!

A felelősségvállalás az a cselekedet – vagy inkább életvitelszerű rendszer –, aminek a segítségével lerázhatjuk magunkról a két legerősebb láncot, amellyel a bennünk élő ellenfél a leginkább táplálkozik. Ez a megszokás és a bűntudat.

A bűntudat a bennünk élő ellenség egyik leghatásosabb fegyvere. Ezzel a fegyverrel képes elérni, hogy úgy érezzük: nem érdemeljük meg sem a gazdagságot, sem a jólétet, sem a boldogságot. „Végtére is ki vagyok én?” – Te is szoktad ezt kérdezni magadtól néha szerintem.

De a magunk módján mindannyian küzdünk a bennünk lakozó önző én ellen, aki folyamatos bűntudatot kelt bennünk. Az önző én egyszerűen rossz menedzser, mert hosszú távon képtelen növekedést produkálni. De ami a legmeglepőbb: abban a pillanatban, amikor életünk meghaladja önös érdekeinket, már maga a puszta létezés is sokkal mulatságosabbá és élvezetesebbé válik.

Amin azonban túl kell lépnünk, hogy tovább lássunk a puszta létezésnél, az a félelem. Ehhez azonban először tisztán kell látnunk, hogy a félelem vajon ellenség vagy lehetőség?

Két elmegyógyintézeti ápolt, egy ízben elhatározta, hogy megszökik az intézményből. Gondosan felkészültek a szökésre. Jó előre megbeszélték, kinek mi lesz a feladata. Megegyeztek, hogy egyikük összeszedi mindazt, amire szükségük lehet a szökéshez, a másik pedig megvizsgálja az épületet körülvevő falat, és elkészíti a tervet. Ha magasabb a fal mint 3 méter, akkor alagutat ásnak, ha alacsonyabb, akkor átmásznak rajta.

Éjfélkor az első ember kilopakodott a konyhába, magához vett némi ennivalót, majd a megbeszélt helyre indult. Igencsak meglepődött azonban, amikor cinkosát könnyek közt találta.

- Soha nem jutunk ki innen! – rázta a fejét elkeseredetten.
- De hát miért?
- Azért, mert nincs fal!

A félelem olyan, mint a történetben szereplő fal: nem létezik, csakis azért merül fel a tudatunkban, hogy jelezze: valami nincs rendjén. A félelem a stresszhez hasonlóan arra való, hogy segítsen előbbre jutni. De mivel nem tudjuk kezelni a stresszt és a félelmet, éppen az ellenkező hatást váltják ki: megbénítanak és stagnálásra kényszerítenek.

A félelem egy illúzió, amely ködképekre épül. A pennsylvaniai egyetemen végzett kutatások kimutatták, hogy aggodalmaink 40%-a sosem válik valóra. A kutatás szerint félelmeink 30%-a múltbéli eseményekre vonatkozik, melyekkel többé nincs mit kezdenünk. További 12%-a nem minket, hanem másokat érint, amivel szintén nem sokat tudunk kezdeni. 10% képzelt betegségekből fakad. Vagyis félelmeink mindössze 8%-a bizonyul valósnak. 8%... érted???

A félelem és a stressz hasonlóan működik. Legfőbb feladata rámutatni arra, amire oda kell figyelnünk, amivel foglalkoznunk kell.

Félek-e a sikertől? Feltetted már magadnak valaha ezt a kérdést? A sikertől való félelem éppúgy az önző énből fakad, mint a kudarctól való rettegés. A kettő szorosan összefügg, hiszen ha nem törekszem a sikerre, kudarcot sem vallhatok. És a kör így be is zárult. J

De a stressz és a félelem két legbölcsebb tanácsadó. Nagy hiba lenne hátat fordítani nekik. Inkább fogadjuk el őket és nézzünk szembe velük! A stressz és a félelem hatása leginkább egy gőzfürdőre hasonlít. Mi történik a gőzfürdőben? Az ember ül, és levegő után kapkod. De ha úrrá leszünk a pánikon, hamarosan érezzük jótékony hatását is: megtisztulva, új emberként lépünk ki a fürdőből. A félelem és a stressz azt a szerepet tölti be az életben, mint a beépített szauna a házban. Örüljünk tehát a forróságnak és élvezzük a tisztító párát.

A valóság szinte mindig pontosan annak az ellentéte, aminek látszik. Más szóval érzékelésünk olyannyira megbízhatatlan, hogy mindent a visszájáról is meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy valós képet kapjunk róla.

Ezt a blogbejegyzést Yehuda Berg: "A valódi gazdagság" című könyve inspirálta.