Láttalak. Néztelek egy kicsit. Nem gondolkodtam. Nekimentem. Az érzéseim irányítottak. Követtem a belső iránytűt. Fejjel mentem a falnak. Csodálkoztam. Mégis jól éreztem magam. Legyőztem a körülményeket. Még többet akartam Belőled. El akartam hinni. Féltem. Ittam. Rágyújtottam. Megkérdőjeleztem. Mégis elhittem. Megrészegültem Tőled. Úgy éreztem minden sikerülhet. Felébresztettél. Kirángattál a világomból. Örültem. Mindenki rólam beszélt. Minden rólad szólt. Odáig voltál. Mások gyűlöltek. Haragudnak rám a mai napig. Melletted mégis viselkedtem. Jó akartam lenni. Túl gyors volt. Túl nagy hatással voltál rám. Feladni ami soha nem is volt. Mégis együtt lenni. Hiányoztál. Látni akartalak. Hirtelen csípős pofont kaptam. Aztán újra rácsodálkoztam. Sápadt lettem. Kijózanodtam Belőled. Csalódtam. Úgy éreztem átvertek. Nem hazudtak, de igazat se mondtak. Újra ittam. Hátha. Tanácstalan lettem. Ego. Büszkeség. Kihaénnem? Csakazértis. Menj a picsába. Aztán egy felismerés. Ami nem egyértelműen igen, az nem. De ami nem egyértelműen nem, az mi? Sok vélemény. Mégtöbb ítélet. Mégis, mind üres. Ki vagy? És ki vagyok melletted? Feloldozni. Újra elítélni. Nem aludni. Sétálni. Gondolkodni. Rájönni? A mire is? Te és én. Együtt? Én és az ismeretlen? Vagy én és amit az ego kiver belőlem? Megvilágosodni. Elhomályosodni. Berúgni. Nem kipihenni. És most Rád gondolok. Rólad írok. A kisujjamat nyújtom a felelősségnek. Békét kötni önmagammal? Félni? Félni! Aztán szemköztköpni a félelmet. Belédszeretni. Nem elengedni. A körmeimet tövig rágni miattad. Elmondani. Neked. Másoknak. Nem szégyellni semmit. A világ szemében gyengének lenni. Mégis dühösnek maradni. Te gondolsz rám? Mások figyelnek. Felelősség. Nem érdekel. Kiteregetem. Leírom. Elmondom. Csak így van értelme. Megmutatni. Felvállalni. A gondolataim. Téged. Nem az érdekeket nézni. Leszarni mindent. Csak őszintén. Érted. Erősnek lenni. Egy életen át nem megalkudni! Rájönni, mit is jelent a megalkuvás... Tovább menni. Mindig.

Á.