Tudod a hibákat. Ismered a reakcióid minden helyzetben. Mégis sokszor azt érzed, minden ugyanolyan. A napok, amikor úgy érzed önmagad vesztetted el az úton. Nagy dolog beismerni, hogy néha az ember önmagát sem tudja elviselni. Pillanatok, amikor valami nálad nagyobb dolog hatalmasodik el rajtad. De önmagadat megtartani ezekben a pillanatokban... talán ilyenkor a legfontosabb.

Ismered a napokat, amikor már délután 4-kor azt érzed, hogy egy üveg bor segít? Az első lépés ez felismerni és vállalni. Mit vállalni? Megélni... Mindenki jó valamiben, én talán ebben vagyok a legjobb. Nem lehet elfojtani az elfojthatatlant. Azt hiszem erről írok már több mint éve.

Akár a hangjegyek közt a csend, amitől a zene tökéletessé válik... olyan a Boldogság Projekt blog is. Nem légből kapott, steril termekben íródott motiváció. Az utca szemetéből táplálkozik és akkor írja magát, amikor kapaszkodni kell valamibe. De ha figyelsz, átláthatsz a sorok mögött. Önterápia, neked és magamnak. Talán meríthetsz belőle, ha meglátod magad a sorokban.

És ennek egyetlen pillanatát sem bánom. Megbánás... 

A megbánás tengerpartja tele van palackpostával. Persze annyi nincs már bennem, hogy beledobjam a vízbe - hátha egyszer célba ér. Inkább csak palackozok.

"Én nem bántam meg semmit." - Mondja az ember hangosan este.

"Mennyi mindent megtehettem volna, ha nem hangos, hanem inkább szorgos lettem volna." - Suttogja a szűnni nem akaró hang lefekvés után.

"Akkor sem fogom megbánni amit tettem, ha valakinek nem tetszik..." - Ezt már torka szakadtából ordítja az ego.

Több mint egy évtizede. Körforgás. Izomból, nem észből. De persze érzelmekkel töltött izomból. Így a 30 fele már rájöttem, mindenki hazudik, aki este attól hangos, hogy semmit nem bánt meg. Inkább átmegyek az utca túloldalára, ha egy templomot látok. Félek ha közel megyek hozzá, meggyulladok - szoktam viccelődni. Persze minden viccnek a fele igaz.

Rájöttem, sok mindent megbántam. Az éjszakai hangos srácból inkább lefekvés utáni suttogássá váltam. Talán egyszer leszek hajnali megvilágosodás is - de addig úgy érzem, még van néhány bárpult az útban. A megbánás álarca mögött pedig mindig valami emberi van. Aki megérkezett a felelősség óceánjának partjára. Ahol nincs más, csak a hatalmas végtelen és a pöttömnyi én. Itt már nincsenek piti hazugságok. Az univerzum törvényei pedig itt íródnak. A végtelen óceán a lap, és Te vagy a tinta, ami kékre festi.