Egyik reggel elővettem a régi jegyzeteim. Érdekes az időzítés, hisz pont két éve hogy magam mögött hagyva mindent, világgá mentem. Pedig nem írtam fel az évfordulót, eskü. Nem vagyok az az ünneplős típus. De az élet már csak ilyen. Néha beazonosíthatatlan erők irányítják.
Szóval a lényeg: úgy döntöttem, az utazás közben írt jegyzeteimből szemezgetek és egy mini-sorozatot indítok belőle itt a blogon, "Részletek egy utazás naplójából" címmel. Néhány nappal ezelőttig, komolyan nem gondoltam volna, hogy bármi értelmeset ki lehet hozni azokból az irományokból. De most átolvasva őket, mégis tanulságos lehet, rá kellett jönnöm.
De mi is volt ez az utazás? Évekig tövig nyomtam a gázt. Na jó, néha beszorult a gázpedál alá néhány sörösüveg, de ezt leszámítva toltam a bringát ezerrel. Fejjel a falnak. Hajszolva a sikert és a pénzt. Aztán egyszer annyira szembejött a fal, hogy nagyot koppantam. Ekkor úgy éreztem, a változáshoz először saját magamat kell rendbe raknom. Van, hogy az ember úgy érzi, nem bírja tovább csinálni amiben nem hisz. Nem bír tovább hazudni magának. Amikor a kényelem csalóka és valójában egy szögesdrótokkal körbevett börtöncella. Na, így éreztem én is. És 2014-ben mindenem hátrahagyva világgá mentem. Így utólag nem nagy szám. De a pillanat amikor Bécsben felültem a repcsire a kis hátitáskámmal, amibe az egész életem belefért, akkor mondjuk tényleg eléggé be voltam szarva. :)
A Thaiföldön töltött hónapok alatt írásterápiát alkalmaztam magamon. Ami annyit jelent, hogy cenzúrázatlanul leírtam mindenféle gondolatot ami eszembe jutott. A "Részletek egy utazás naplójából" mini-sorozatban ezek közül fogok megosztani Veletek jó néhányat. :)
Felvezetőnek pedig egy gondolat, ami átitatta egész utazásom:
"Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki. Én is." - Manuel Vázquez Montalbán
