Épp hogy kijózanodtam. Ne kérdezzétek mi volt, mert nem emlékszem rá. Pálinka, whisky, sör, taxi, ágy. Állítólag. Majd a felismerés: baszki ugyanúgy a szokásaim rabja vagyok, mint mások, akiknek tanácsokat osztogatok. Márpedig így arcon köpöm saját magam. Az nem zavar, hogy mások mit gondolnak erről, viszont az igen, hogy van ebben némi önhazugság.
Olyan két évente szoktam tartani egy tiszta hónapot. Mikor egy korty alkoholt sem iszok. Mostanában nem volt, és ezért a tegnapi másnaposságomban megfordult a fejemben, mi lenne ha... De megint egy hónap kihagyás? Az olyan kisstílű lenne. Aztán beugrott: 100 nap! 100 nap alkohol nélkül. Hűha, ilyet még nem csináltam soha. "Majd kirakom blogra, és elmondom a Boldogság Projekteseknek" - gondoltam először lelkesen.
De pár pillanat múlva megszólalt a másik hang: "nemsokára 30 éves leszel, májusban lesz a Tamás meg a Lacika szülinapja is, ráadásul már alig vártad, hogy kiülhess a Duna-partra egy üveg borral a tavaszi estéken... áh, nem jó az időzítés." Basszus, mikor jó? Gondoltam rögtön. Pillanatok alatt belső párharc alakult ki önmagammal. De legyőztem a félelmeim és a megszokásom, a könnyű út helyett azt a döntést hoztam, hogy bevállalom!
100 nap pia nélkül. Szerintem 15 éves korom óta nem volt ilyen. Ez már kellően kényelmetlen lesz, ugyanakkor érdekel mit vagyok képes kihozni magamból ez idő alatt. Az pedig, hogy ezt előttetek, a Boldogság Projekt olvasói, követői előtt fogadhatom meg, a legmotiválóbb erő számomra. Most picit visszájára fordult a terápia. De már többször írtam, a Boldogság Projekt néha önterápia Nekem is.
Talán a Te életedben is van valami, amihez drasztikus döntéseket kellene hoznod?
Ákos
