Boldogság Projekt Blog

Hétvégi történetek: Scatman, a lecsúszott háttérzenész, aki meghódította a világot

Hétvégi történetek: Scatman, a lecsúszott háttérzenész, aki meghódította a világot

Nem tudom miért, de egyik este eszembe jutott Scatman John. Néha tényleg furcsa dolgok jutnak eszembe, csak úgy. Scatman megvan? Emlékszel rá? '95 környékén robbant ez a fura kis bajszos figura, 52 évesen, ezzel:

Imádom az emberek történeteit. Szeretem az életrajzokat, ,a sztorikat, a mocskos valóságot a felszín mögött. Éppen ezért kicsit elkezdtem kutakodni. Érdekelt, hogy ki is volt valójában Scatman? Nem vagyok egy notórius kutató, viszont annál jobban ráérzek a tanulságos dolgokra.

Először is az volt furcsa, hogy ennek a bajszos figurának soha más munkásságát nem hallottam/ismertem fiatalabb korából. Rövid böngészés után már mosollyal az arcomon olvastam a polgári nevén John Paul Larkin életéről.

Az 1942-ben született Scatman világ életében dadogott, ez eléggé rányomta a bélyegét az önbizalmára. Nyilván. Viszont mindenképpen zenével akart foglalkozni, ezért a zongora mögé bújt. Jazz-zongoristaként dolgozott a 70-es és 80-as években. De egyáltalán nem alkotott maradandót. A megélhetését biztosította tulajdonképpen a munkája. És ahogy az lenni szokott, az életükről nagy terveket szövögető emberekkel, a 80 évek közepére belecsúszott a piába és a drogba is rendesen. Bevallom őszintén ezzel érintett meg a legjobban. :)

Nem, nem vagyok őrült. De mennyi és mennyi olyan befutott embert ismerünk, aki nem tudott mit kezdeni a hírnévvel, a felelősséggel és ezért menekült inkább a tudatmódosítás felé. Nem, Scatman fordítva csinálta, ahogy talán mi is a legtöbbször érezzük. Hajtunk és megyünk az életünk felé amit elképzeltünk magunknak, majd egy nap felkelünk és azt vesszük észre, eltelt egy fél élet. Baszki, hogy ott rohadna meg... Az igazi erő és példamutatás az, ha ilyenkor józan tud maradni az ember. Scatman nem tudott, de meg is értem.

Elcseszni, majd rájönni hogy baromságot csináltam, talán a legnagyobb diadal, amit önmagunk felett arathatunk. Scatman ezt is megtette. A 80-as évek közepére, miután elvesztette egyik legjobb barátját, éppen a drogok miatt, változtatott. Pedig ekkor már bőven 40 fölött járt. Sőt, húzott egy még nagyobbat. 90-ben Berlinbe költözött. Figyelj: 48 évesen azt mondta, hogy köszi, amit eddig csináltam nem azt az eredményt hozta amit vártam, szóval ideje valamit újítani. Pedig LA-ben lakott. Onnan elég ritka hogy a zenészek vagy a színészek eljöjjenek. De Scatman mégis inkább a szabadszellemű Berlint választotta.

És láss csodát, néhány év zenélés és keresgélés után, 95-ben berobbant a világ zenei élvonalába a fenti dallal. 50 felett. Mi ez, ha nem pont olyan hétköznapi motiváció, amitől kitartunk még egy kicsit tovább... és még egy kicsit tovább. :)

Ebben az élet történetben sok tanulság van. Neked milyen kifogásod van még?

Hétvégi történetek: Scatman, a lecsúszott háttérzenész, aki meghódította a világot Tovább
Részletek egy utazás naplójából #1 rész

Részletek egy utazás naplójából #1 rész

utazas2.jpg

Ahhoz hogy újraépítsd magad, nem csak a régi falakat kell lebontanod, hanem fel kell törnöd azt a betonkemény alapot is, amire addig építkeztél. Kicsit mondjuk tré a szitu, mert benned az alap és nálad a légkalapács... Ja és nem, a csiszolópapír amatőröknek való... ha valamit csinálsz, azt csináld rendesen. Ne csak úgy ahogy az még éppen hogy kényelmes.

2014.07.05.

Ki vagyok én?

A srác vagyok, aki szeret másokkal élményeket átélni. Aki érzi az embereket szó nélkül. Aki ismeri az őszinte és önzetlen szerelmet és szeretetet. Aki segíteni akar mindenkinek. Akinek a barátai a legfontosabbak. Aki könnyen ismerkedik. Aki mindezt nem mindig hiszi el. Aki nem hisz eléggé önmagában. Aki fél és nem tud aludni józanul. Aki mindig keresi a változást. Aki nem tudja igazából hova szeretne eljutni. Aki emberek között akar csak lenni. Aki fél emberek között lenni. Akiről azt hiszik erős. Aki gyengének érzi magát sokszor. Akinek sokat jár az agya. Aki írja ezeket a sorokat. Aki Thaiföldön van. Akire felnéznek páran bátorsága miatt. Aki nem hisz saját bátorságában. Aki sokat menekült, talán menekül most is. Aki már nem tud hinni a szép hazugságoknak saját magával szemben. Aki pont ezért írja ezeket. Aki tudja, mindennek értelme volt eddig az életében. Aki mindent feladna. Aki örökre kitartana. Akire azt mondják, lehet számítani. Aki unja az egészet. Aki azért mégis látna és tanulna sok újat. Aki azért iszik, hogy alaphangulatba kerüljön. Aki azért iszik, hogy aludni tudjon. Akit talán csak az alkohol vitt odáig, ahol van. Aki felrúgna minden szabályt. Akihez mágnesként tapadnak a sérült emberek. Aki maga is sérült. Aki nem hisz Istenben. Aki nem hisz semmilyen vallásban. Aki mégis hisz egy a felettünk lévő nagyobb erőkben. Aki szerint a lélek örök. Aki szerint mindent meg kell tapasztalnunk életünkben. Aki kergeti ezeket a tapasztalatokat. Akinek talán már meg kellett volna halnia. Aki nem kérte ezt a sztorit. Aki tudja hogy az egész élet csak egy sztori. Aki áll elébe mindennek. Aki élni jött és nem csak lakni.

És Te ki vagy? ...

----------

Ez itt a reklám helye. Két éve szétbombáztam, majd újraépítettem saját magam Thaiföldön. Beleértve itt a munkám, az életvitelem, a szokásaim, a céljaim, az egzisztenciám és még hosszasan sorolhatnám... Valódi változást akartam és most két év távlatából biztosan állíthatom hogy sikerült.

Hogyan csináltam? Mindent megtudhatsz első könyvemből, amit éppen utazásom során, Thaiföldön írtam meg két éve. Egy csekély ráfordítás ellenében Neked is lehet egy példányod.

A könyvvel nem a megszokott észosztás és a saját anyagi jólétem a cél. Ez csak egy állomás. Lesz még sok, ahogy Neked is. :)

De megéri megállni és felfogni honnan jöttünk, hol vagyunk és hová tartunk. Ha az életet egyetlen szóban kellene leírnom, akkor azt mondanám: VÁLTOZÁS.

Első könyvem pedig maga a "VÁLTOZÁS KÉZIKÖNYVE".
Megrendeléshez klikk ide vagy a képre.

konyvoldal.jpg

Köszipuszi ;)

Részletek egy utazás naplójából #1 rész Tovább
Részletek egy utazás naplójából #0 rész

Részletek egy utazás naplójából #0 rész

utazas1.jpg

Egyik reggel elővettem a régi jegyzeteim. Érdekes az időzítés, hisz pont két éve hogy magam mögött hagyva mindent, világgá mentem. Pedig nem írtam fel az évfordulót, eskü. Nem vagyok az az ünneplős típus. De az élet már csak ilyen. Néha beazonosíthatatlan erők irányítják.

Szóval a lényeg: úgy döntöttem, az utazás közben írt jegyzeteimből szemezgetek és egy mini-sorozatot indítok belőle itt a blogon, "Részletek egy utazás naplójából" címmel. Néhány nappal ezelőttig, komolyan nem gondoltam volna, hogy bármi értelmeset ki lehet hozni azokból az irományokból. De most átolvasva őket, mégis tanulságos lehet, rá kellett jönnöm.

De mi is volt ez az utazás? Évekig tövig nyomtam a gázt. Na jó, néha beszorult a gázpedál alá néhány sörösüveg, de ezt leszámítva toltam a bringát ezerrel. Fejjel a falnak. Hajszolva a sikert és a pénzt. Aztán egyszer annyira szembejött a fal, hogy nagyot koppantam. Ekkor úgy éreztem, a változáshoz először saját magamat kell rendbe raknom. Van, hogy az ember úgy érzi, nem bírja tovább csinálni amiben nem hisz. Nem bír tovább hazudni magának. Amikor a kényelem csalóka és valójában egy szögesdrótokkal körbevett börtöncella. Na, így éreztem én is. És 2014-ben mindenem hátrahagyva világgá mentem. Így utólag nem nagy szám. De a pillanat amikor Bécsben felültem a repcsire a kis hátitáskámmal, amibe az egész életem belefért, akkor mondjuk tényleg eléggé be voltam szarva. :)

A Thaiföldön töltött hónapok alatt írásterápiát alkalmaztam magamon. Ami annyit jelent, hogy cenzúrázatlanul leírtam mindenféle gondolatot ami eszembe jutott. A "Részletek egy utazás naplójából" mini-sorozatban ezek közül fogok megosztani Veletek jó néhányat. :)

Felvezetőnek pedig egy gondolat, ami átitatta egész utazásom:

"Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki. Én is." - Manuel Vázquez Montalbán

 

Részletek egy utazás naplójából #0 rész Tovább
Mindenki különleges akar lenni, de vajon mivel jár ez?

Mindenki különleges akar lenni, de vajon mivel jár ez?

kulonleges.jpg

Különleges vagy. Hallani sokszor ezt mondatot. Olykor indokolatlanul dobálózunk vele, csak hogy a másiknak ne legyen annyira rossz. Instant fél perces boldogságot okozunk vele. Gyűlöltem régen ezt a kifejezést. Nem tudtam mit kezdeni vele, ahogy a mai napig nem tudok mit kezdeni a sikerrel sem. Az elért, áhított állapot engem nem megnyugtat, pont ellenkezőleg, üressé tesz és értelmetlenné. Fék nélkül előre az ismeretlenbe... más nem számít.

De pár napja rájöttem valamire, mikor egyik olvasóm, Katus írt egy üzenetet. Az Ő jelmondata, amit másoknak is tanít, amiről blogol és könyvet is ír, nem más, mint: "KÜLÖNLEGES VAGYOK". Egyik reggel mikor olvasgattam a blogját, folyamatosan azon töprengtem, hogy mennyit számíthat ennek a két szónak a beismerése, felismerése, megértése, tudatos használata, stb... Azt hiszem soha nem akartam különleges lenni. Ezt az utat nem én választottam, hanem az út talált meg engem. Ezért nem éreztem át igazán soha hogy "különleges lennék".

Azok a hétköznapok igazi hősei, akik tudatosan döntenek minden dologban? Hogy aztán pontosan odaérjenek ahová el akarnak jutni? Vagy azok a különleges hősök, akik nem kapaszkodnak semmiféle dogmákba? Hisz rájuk a társadalom nagy része furcsán néz. Különleges lehet ez is, az is. Hmm... gondoltam. De akkor hol az istenben van elásva a titok nyitja?

Baaaaasszus, leesett... az egészben nem ez a kérdés, sokkal inkább ez: én mit gondolok magamról, mit hiszek el magamról. Egész életemben inkább azt a szót használtam magamra: "különc". Soha nem a "különlegest". Pedig hajszálvékony a határ e kettő között, legalábbis úgy gondolom.

Te mit gondolsz magadról? El tudod hinni magadról a padlón fekve, a szarban úszkálva hogy megismételhetetlenül különleges vagy? Minden tapasztalataiddal, múltbéli sérelmeiddel és tetteiddel együtt is?

Elárulhatom Neked, ez rohadtul nem könnyű. Pár nappal ezelőtt, Katus levélét és a blogját olvasgatva döbbentem rá erre a felismerésre. És nem hiszem hogy konstans meg tud maradni ez az állapot. Sőt, azt gondolom, ha folyamatosan elégedetten gondolok magamra, az nagyon romboló lehet a jövővel kapcsolatban, mert ahhoz hogy elérj valamit, éhesnek kell lenned. De abban is biztos vagyok, hogy minél többször kapom el az érzést, amikor valóban elhiszem, "különleges vagyok", annál közelebb kerülök a következő nagy dologhoz az életemben.

Köszönöm ezt a felismerést Bális Katusnak, a "Különleges vagyok" blog és facebook oldal szerzőjének. 
A felismerés reggeltől estig és az első pillanattól az utolsóig tart.

Az életet együtt tanuljuk és ezt köszönöm Nektek!

Mindenki különleges akar lenni, de vajon mivel jár ez? Tovább
Jöttem-mentem és köpködtem

Jöttem-mentem és köpködtem

kyd.jpg

Meleg, kora nyári éjjel van. Várok a belváros belvárosában valami szórakozóhely vagy bár mellett - nem is tudom. Ahol a korsó sört egy ezresét mérik. Ahol a fiatal lányok esténként vadásznak a megváltásra. Ahol minden és mindenki annyira szép és jó hogy gondolkodni sem kell. Sekély ez a víz és húgyszagú. Belvárosi sznobéria. Mit keresek én itt? Aztán rájövök, hogy csak irigy vagyok. Mert én csak a mocskos talponállókban érzem jól magam, hisz a fél fiatalságom bennük maradt valahol. Szégyen? Dehogy... Tapasztalatnak hívják. Szóval irigy vagyok, mert az egyetlen ami eszembe jut félrészegen, hogy beköpök a hely ajtaján. Akkor legalább lenne valami értékelhető is a helyiségben. Tróger egy viselkedés, de legalább kendőzetlenül őszinte.

"Az irigy, ez csak úgy bennünk van, ez nem egy kurva mirigy." Alvin

Aztán egy másik hely. Itt már barátibb áron adják a sört. Beszélgetek valami ügyvéd gyerekkel, aki csak a tényekben és a szabályokban hisz. Valakinek a valakije, a tököm tudja. Ahogy beszélgetünk, egyszer csak azt mondja nekem, hogy én ilyen álmodozó vagyok csak. "Csak"? Hogy folytál volna le anyád lábán... Jó dolgok a tények - mondtam neki -, de ha csak azokat vennénk figyelembe, akkor még mindig a segged vakarnád egy kurva barlangban te... De másnap gondolkodtam kicsit a saját igazságomon. A világ nem az álmodozóké, hanem az álmodni képes cselekedni akaróké.

"De egyet biztosan tudok: a tények csak számba vehető lehetőségek, nem bizonyosságok." Ezt én mondtam, most itt

Ha még nem érezted volna át, akkor csendben megsúgom: nincs tanulság. Részemről legalábbis nincs. Ahogy a megboldogult Heath Ledger mondta az elborult elméjű Joker szerepében a Sötét Lovag c. filmben:

"Úgy néznék én ki mint akinek terve van? Tudod mi vagyok? Egy kocsikat kergető kutya, ha elkapnék egyet nem tudnék vele mit kezdeni. Én csak úgy csinálok dolgokat."

Viszont álljon itt egy dolog, útravalónak. Persze tudom, egy önmagával és élete fejlődésével foglalkozó ember a félisten és a szent tulajdonságainak a keverékével rendelkezik. És nyilván az irigység legapróbb gyökerét is máglyán égette el a rituális pozitív mantra éneklése közben. De most azért mégiscsak úgy érzem itt az ideje szembenézni a saját irigységünkkel. Az abc betűiből összerakott "nem vagyok irigy" kombináció csak néhány kiradírozható karakter. De az érzés, amikor egy helyzet felbasz, na az viszont mocskos sok igazságot rejt.

Ölelés,
Ákos a proli

Jöttem-mentem és köpködtem Tovább
Gondolatok a halogatásról

Gondolatok a halogatásról

halogatas.jpg

Gondolatok a halogatásról: ezzel a címmel találtam egy üres jegyzetet 2015. szeptemberéből. :)

Halogatok én is, mit Te. Elhalasztani a halogatásról való gondolataim... Ez a legnagyobb önirónia és a legélesebb tükör is egyben.

Ebből három dologra jöttem rá:

  1. Amit el tudsz halasztani, az kurvára nem is volt fontos. Ne is áltasd magad vele.
  2. Ha viszont fáj, hogy valamit nem tettél meg és nem is tudod elfelejteni, akkor ne légy akkora barom, hogy elcseszed mégegyszer.
  3. Amire nem vagy kész, de racionalitásból mégis csinálod, az örök középszerűségre van ítélve. Ami viszont igaz, az egy pillanat alatt érkezik és egy tornádó erejével csap le. A racionalitás pedig eszedbe sem fog jutni közben.

 

Puszi, 2016. május közepe

Gondolatok a halogatásról Tovább
Nincs megalkuvás

Nincs megalkuvás

nincsalku_1.jpg

Láttalak. Néztelek egy kicsit. Nem gondolkodtam. Nekimentem. Az érzéseim irányítottak. Követtem a belső iránytűt. Fejjel mentem a falnak. Csodálkoztam. Mégis jól éreztem magam. Legyőztem a körülményeket. Még többet akartam Belőled. El akartam hinni. Féltem. Ittam. Rágyújtottam. Megkérdőjeleztem. Mégis elhittem. Megrészegültem Tőled. Úgy éreztem minden sikerülhet. Felébresztettél. Kirángattál a világomból. Örültem. Mindenki rólam beszélt. Minden rólad szólt. Odáig voltál. Mások gyűlöltek. Haragudnak rám a mai napig. Melletted mégis viselkedtem. Jó akartam lenni. Túl gyors volt. Túl nagy hatással voltál rám. Feladni ami soha nem is volt. Mégis együtt lenni. Hiányoztál. Látni akartalak. Hirtelen csípős pofont kaptam. Aztán újra rácsodálkoztam. Sápadt lettem. Kijózanodtam Belőled. Csalódtam. Úgy éreztem átvertek. Nem hazudtak, de igazat se mondtak. Újra ittam. Hátha. Tanácstalan lettem. Ego. Büszkeség. Kihaénnem? Csakazértis. Menj a picsába. Aztán egy felismerés. Ami nem egyértelműen igen, az nem. De ami nem egyértelműen nem, az mi? Sok vélemény. Mégtöbb ítélet. Mégis, mind üres. Ki vagy? És ki vagyok melletted? Feloldozni. Újra elítélni. Nem aludni. Sétálni. Gondolkodni. Rájönni? A mire is? Te és én. Együtt? Én és az ismeretlen? Vagy én és amit az ego kiver belőlem? Megvilágosodni. Elhomályosodni. Berúgni. Nem kipihenni. És most Rád gondolok. Rólad írok. A kisujjamat nyújtom a felelősségnek. Békét kötni önmagammal? Félni? Félni! Aztán szemköztköpni a félelmet. Belédszeretni. Nem elengedni. A körmeimet tövig rágni miattad. Elmondani. Neked. Másoknak. Nem szégyellni semmit. A világ szemében gyengének lenni. Mégis dühösnek maradni. Te gondolsz rám? Mások figyelnek. Felelősség. Nem érdekel. Kiteregetem. Leírom. Elmondom. Csak így van értelme. Megmutatni. Felvállalni. A gondolataim. Téged. Nem az érdekeket nézni. Leszarni mindent. Csak őszintén. Érted. Erősnek lenni. Egy életen át nem megalkudni! Rájönni, mit is jelent a megalkuvás... Tovább menni. Mindig.

Á.

Nincs megalkuvás Tovább
Akit sokan Istennek ismernek...

Akit sokan Istennek ismernek...

uram_1.jpg

Tegnap este újra találkoztam Vele. Eljött meglátogatni, megemelni a kalapját. Tiszteletét tenni, hogy egy pillanatra se felejtsem el. Nem sokkal később nyilalt belém a felismerés... szinte napra pontosan 20 év telt el az első találkozásunk óta.

Pontosan 20 éve már, hogy hiába rugdaltam páros lábbal az ajtód, mégsem nyitottad ki. Inkább visszaküldtél az életbe. Én meg visszajöttem az életem egyik felében alkotni, hogy a másikban leromboljam amit építettem. Tudom ám hogy mindent láttál. És könnyen előfordulhat, az egészet csak azért csináltam, hogy felbasszam az agyad. Megmutassam, nincs hatalmad felettem. De csak egy kibaszott beteg gyerek voltam mikor haza akartam menni, mégis mit vártál?

Erre ma beköszönsz. Tudod az a baj Veled, hogy nem tudsz illő módon jönni. De oké, megértem, hisz én se adtam meg Neked a kellő tiszteletet soha. Eljöttél és a Te akaratod teljesült. Miközben legalább fél órán át küzdöttek annak a szerencsétlennek az életéért - aki csak haza akart menni mikor összeesett -, én éreztem hogy ott vagy és pontosan tudtam mi lesz a vége. Hazudnék ha azt mondanám, nem bíztam benne hogy vissza engeded földi otthonába. De amikor megéreztem a simogatásod és az ölelésed, minden világossá és egyértelművé vált. Annak a középkorú férfinak máshol folytatódik már az út. Segítettél neki elengedni e világot.

De mindezt az utcám sarkán lévő Posta bejárata előtt? Mert Neked pont ott kellett magadhoz ölelni egy megfáradt lelket. Baszki, pont ott ahol én nap mint nap a könyveim és a Boldogság Projektes csomagok szállítását intézem. Pont mikor befordulok a sarkon? Szinte napra pontosan 20 évre rá? Szórakozol velem? Beteges terveid vannak néha, de nincs más választása az embernek, mint elfogadni.

Nem tudom hogy hívnak pontosan, mert nem mutatkoztál be 20 éve. Sokan hisznek benned, de én ismerlek. Érzem, egy részed itt hagytad bennem - kezelési utasítás nélkül. És azt is tudom hogy egyszer leülök majd a bárpultod elé, ahol hosszú ideig te fogod állni a cehhet, mert lesz miről beszélgetnünk.

Elérted! Megértettem. Barátok vagyunk - a magunk furcsa módján.

 

Ezért mostantól ez Neked szól:

Akit sokan Istennek ismernek... Tovább
Idegesít, hogy...

Idegesít, hogy...

ideg.jpg

Idegesít hogy mások alszanak, míg én megyek és csinálom a dolgokat. Idegesít ha valaki megelégszik. Idegesít ha zavar valakit, mikor önmagam vagyok. Idegesít, hogy vannak emberek akik direkt feszegetik a tűréshatáromat. Idegesít, mert látom hogy eltelik az idő. Hogy kárbavész ami már soha nem térhet vissza. Idegesít, ha azt mondják: "pihenni muszáj". Idegesít, hogy nem értik. Idegesít, hogy egyedül látom így a világot. Idegesít, ha valaki csendben húzza be maga után az ajtót, csak mert nem meri bebaszni. Felbasz, ha valaki megalkuszik az életében. Idegesít hogy sokszor olyan akarok lenni, mint mindenki más - és idegesít, hogy ez soha nem fog megtörténni.

Idegesít, hogy a szeretetkurvaságom miatt túl sok szivességet megteszek másoknak. Idegesít hogy ritkán fogja meg valaki a kezem önérdek nélkül. Emiatt idegesít, hogy soha nem lehetek gyenge. Idegesít, hogy túl sok mindent elhittem amit rólam mondtak. Idegesítenek az emiatt elvesztegetett évek. Mert engem leginkább a pazarlás idegesít. Az idő elpazarlása. Ördögi kör ez, mert a sok-sok órában, mikor fel van cseszve az agyam, én is elpazarlom azt a sok időt, amit a düh helyett alkotásra használhatnék.

De lehet hogy erre a dühre szükség van az alkotáshoz. Sőt, biztos. Mert ha kendőzetlenül végignézünk a világban, a düh emeli ki az embert az unalmas szürkeségből. És ha már eléggé dühös az ember, átmegy a falon is. Aztán mikor eléggé átment a falon, akkor visszanéz... és látja hogy hálás az útért. Hálás a makacsságért. Hálás a régmúlt dühért. Ez a sok hála pedig átfordul szeretetbe. De talán ez az egész csak önigazolása saját magamnak.

A bal kezemben a düh, a jobb kezemben a szeretet. De együtt rakja e két kéz a boldogság útját, mert így marad emberi a világ. Ha letagadnánk a dühöt, nem lennénk soha többé éhesek és kíváncsiak. És eltűnne az egyik legszebb emberi tulajdonság, a nyughatatlanság!

Idegesít, hogy... Tovább
A hangok diktálnak én csak közvetítek

A hangok diktálnak én csak közvetítek

hangok.jpg

Egyik este miután hazaértem, eluralkodott rajtam a rosszkedv. Ez néha előfordul velem teljesen megmagyarázhatatlanul. Az évek alatt kipróbáltam már számtalan dolgot, hogy kezelni tudjam ezt az érzést. Sok okosítást hallottam, olvastam, de kendőzetlenül be kell valljam, nagy részük egy kupac szart sem ért. :(

Idővel rájöttem, a saját működésem kell megértenem és leginkább megélnem. Hiszek benne, hogy a legtöbb érzést, ami ránktör, meg kell élnünk. Oka és helye van az életünkben. Még akkor is ha éppen nem tudunk vele mit kezdeni.

Olyan ez mintha valaki, valahonnan irányítana. Mintha ezekben a pillanatokban kilépnék a saját kontrollálható határaimból. Közben pedig figyelek a fejembe zárt hangokra. :) Ilyenkor mindig elkezdenek hangoskodni. Van mikor hamar elhalkulnak, de van hogy napokig nem tudok semmi érdemlegeset csinálni, mert olyan hangosan ordibálnak.

Nem én irnyítok, mégis megpróbálom kiélvezni minden pillanatát. Rájöttem, vannak helyzetek az életben, mikor az intuíció, a hangok a fejemben csak jót akarnak, még akkor is ha attól éppen kellőképpen szarul érzem magam. Fejet hajtok a megmagyarázhatatlan érzés előtt, mert nem tudom honnan jönnek és azt sem hogy miért. De tudom, okkal kapom őket. Azt ajánlom Te is barátkozz meg velük.

És hogy kerek legyen a történet: azon az estén, mikor eluralkodott rajtam ez a megmagyarázhatatlan, földöntúli rosszkedv, úgy döntöttem inkább lefekszem aludni. Bólintottam is egy fél órát, de felébredtem. Mivel éreztem hogy fáradt vagyok, gondoltam kijátszom a rendszert és iszok egy kis alkoholt, azzal biztosra megyek és tudok horpasztani reggelig. Erre mi történik? Hajnalig egy darab álom sem jött a szememre. Helyette viszont kezelhetetlen mennyiségű ötletet kaptam és jegyzeteltem mint egy kisangyal.

Mi ennek az egész kuszaságnak a lényege? Egy-egy pillanatban, mikor a belső hang diktál, megszűnik bennem a földrésznyi nagyságú ego. De aztán elmúlik a pillanat. A kérdés csak az, viszünk-e valamit tovább ezekből a pillanatokból a hétköznapokba?

Ezen az estén megértettem, hogy én csak az üzenet közvetítője vagyok a fejemben lévő hangoknak, legyenek ők bárkik is.

A hangok diktálnak én csak közvetítek Tovább
süti beállítások módosítása